szerző:
MTI

Putyin kerek perec megtagadta, hogy az amerikai Chábád Lubavics mozgalomnak adják Schneerson rabbi könyveit és iratait, amelyeket a Vörös Hadsereg szerzett vissza a náciktól. Oroszország nem akar precedenst teremteni, mivel akkor óriási műkincsvagyont kellene visszaszolgáltatnia világszerte.

Schneerson rabbi könyvtára Oroszország tulajdona, nem tartozik egyik konkrét zsidó közösséghez sem, ezért Oroszországban marad - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a nemzetiségi politikai tanács ülésén.

Moszkvát január közepén felháborította a washingtoni szövetségi bíróság döntése, amely szerint az orosz kormánynak napi ötvenezer dollár büntetést kellene fizetnie, amíg vissza nem juttatja az amerikai Chábád Lubavics zsidó mozgalomnak néhai vezetője értékes könyvgyűjteményét.

Az orosz államfő ugyanakkor közölte, hogy Moszkva nem törekszik szembenállásra az értékes zsidó könyvek és kéziratok miatt. Azt javasolta, hogy Menachem Mendel Schneerson rabbi gyűjteményét helyezzék el a Moszkvában a tavaly novemberben megnyílt oroszországi zsidó múzeumban és tolerancia központban, amely a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye.

Náciktól szerezte vissza a könyveket a Vörös Hadsereg

Schneerson rabbi a mai Ukrajnában lévő Mikolajivben született, a harmincas években Nyugat-Európába emigrált, majd a náci megszállás elől 1941 júniusában New Yorkba menekült, ahol újra életre keltette a hászid judaizmus Chábád Lubavics mozgalmát, és annak tekintélyes vezetőjévé vált.

A mozgalom gyűjteménye több ezer oldalnyi kéziratot és számos értékes könyvet tartalmaz, amelyeket a 18. század végén a mozgalomhoz tartozó fehérorosz rabbik adtak össze. Ma vallási relikviának számít.

1918-ban a gyűjtemény egy részét a proletárhatalom kisajátította, és az orosz állami könyvtárban helyezte el. A többit Schneerson rabbi magával vitte a Szovjetunióból. A II. világháborúban mintegy 25 ezer oldalnyi kézirat a nácik kezébe került, azt a szovjet hadsereg visszaszerezte, és az értékes anyagot az orosz állami katonai archívumban helyezték el.

Moszkva nem akar megválni az elrabolt mesés műkincsektől

Vlagyimir Putyin szerint az 1917-es bolsevik forradalom után elkobzott javak visszaadása veszélyes precedenst teremtene. "Ha most kinyitjuk 'Pandora szelencéjét', és megkezdjük a (Schneerson rabbi könyvtárához) hasonló követelések teljesítését, akkor se vége se hossza nem lesz ezeknek a kérelmeknek, és nem tudni, hova vezethet mindez. Lehet, hogy egy nap képesek leszünk erre, de most egyáltalán nem vagyunk erre felkészülve, ez lehetetlen" - mondta az orosz államfő.

Moszkva nem szívesen mond le a második világháborúban a Vörös Hadsereg által Közép-és Nyugat-Európából a volt Szovjetunióba hurcolt értékekről.

Tavaly november végén a Prágában tartott nemzetközi jóvátételi konferencián Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arról számolt be, hogy a magyar zsidó szervezetek kezdeményezték a ma is Oroszországban lévő, a Vörös Hadsereg által 1945-ben elkobzott több száz tóratekercs, szakrális tárgy és műkincs mielőbbi visszaszolgáltatását. Moszkva nem kommentálta akkor ezt a követelést.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig

Elindult magyarul is az egyik legjobbnak tartott tanulási oldal

Elindult magyarul is az egyik legjobbnak tartott tanulási oldal

Komolyzene könnyedén

Komolyzene könnyedén

Csókolózzon sokat, és közben gondoljon a filematológiára

Csókolózzon sokat, és közben gondoljon a filematológiára

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach