Lemondott a homoszexuálisokat bíráló skót bíboros érsek

Lemondott hétfőn Keith O'Brien skót bíboros, Edinburgh és Saint Andrews érseke, akit azzal vádoltak, hogy "nem megfelelő" magatartást tanúsított néhány paptársával szemben.

  • MTI
Lemondott a homoszexuálisokat bíráló skót bíboros érsek

O'Brien bíboros közölte, hogy a XVI. Benedek pápa elfogadta lemondását, amely hétfőn hatályba lépett. Az egyik legmagasabb rangú nagy-britanniai katolikus főpap így nem vesz részt a pápaválasztó konklávén.

A bíborosra, aki a homoszexualitás kendőzetlen bírálatáról ismert, három paptársa és egy volt pap panaszt tett a Vatikánnál "nem helyénvaló" közeledés miatt - jelentette a The Observer című brit hetilap. O,Brien a cikk megjelenése után visszautasította a vádakat.


 

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.