Chávezért imádkoznak a venezuelaiak

A venezuelaiak még hisznek Hugo Chávez felépülésében, noha az elnök az általa kijelölt utód szerint az életéért küzd.

  • MTI MTI
Chávezért imádkoznak a venezuelaiak

Egy Caracasban helyi idő szerint csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint minden öt venezuelai közül három abban reménykedik, hogy a súlyos rákbetegségben szenvedő, tavaly októberben újraválasztott államfő vissza fog térni a hatalomba.

Az 58 éves Chávezt múlt év decemberében negyedszer műtötték meg Kubában, ahonnan február 18-án tért haza, és azóta egy katonai kórházban ápolják.

Nicolas Maduro alelnök – akit Chávez még a decemberi műtét előtt utódának jelölt – esti televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy az államfő életéért és egészségéért harcol.

Az államfő tényleges egészségi állapotáról a hazatérés óta ellentmondásos információk láttak napvilágot, értesülések szerint azonban súlyos légzési nehézségekkel küzd, ezért légzését csövön át segítik.

A legfrissebb értesülések pedig arról szóltak, hogy már csak palliatív kezelésben részesül, amelynek célja szenvedéseinek csökkentése és a körülményekhez képest lehető legjobb életminőség biztosítása.

A válságos hírek mégsem váltottak ki pesszimizmust a venezuelaiak körében. A lakosság – mint arról a felmérés tanúskodott – változatlanul hisz az elnök felépülésében. A megkérdezettek csaknem 60 százaléka vélekedett úgy, hogy a nagy népszerűségnek örvendő államfő vissza fog térni a hatalomba.

Televíziós nyilatkozatában az alelnök arra szólította fel a venezuelaiakat, hogy imádkozzanak Chávezért.