Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Pentagon az Egyesült Államok büdzséjének automatikus csökkentése ellenére támogatni fogja az izraeli rakétaelhárító rendszereket - mondta Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, aki kedden Washingtonban fogadta izraeli partnerét, Ehud Barakot.
"Hagel védelmi miniszter elkötelezettje annak, hogy együttműködjön a kongresszus tagjaival annak biztosításában, hogy nem szakad meg a Vaskupola, a Nyíl és a Dávid Parittyája rakétaelhárító rendszerek finanszírozása" - közölte az amerikai védelmi tárca egyik illetékese.
Hagel körülbelül kétórás megbeszélést folytatott Barakkal. Az izraeli védelmi miniszter volt az első külföldi tárgyalópartnere a február 27-i beiktatása óta. Barak öleléssel üdvözölte amerikai vendéglátóját, akit korábban többen azzal vádoltak meg, hogy nem áll ki eléggé a zsidó állam ügye mellett.
A költségvetési lefaragásokkal kapcsolatban egyébként James Mattis tábornok, a közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság parancsnoka keddi szenátusi meghallgatásán sürgette a törvényhozás tagjait, hogy mielőbb vessenek véget a katonai büdzsével kapcsolatos bizonytalanságnak.
Mattis egyúttal figyelmeztette Washington közel-keleti ellenségeit, hogy ne próbáljanak meg visszaélni a kialakult helyzettel és bejelentette, hogy a Harry Truman repülőgép-hordozó a korábbi bejelentésekkel szemben kész elindulni a Perzsa-öböl térségébe.
A CENTCOM parancsnoka úgy vélte, hogy a NATO katonai küldetésének lejárta, vagyis 2014 után 20 ezer szövetséges katona jelenlétére lesz majd szükség Afganisztánban. Ez jelentősen több, mint amivel az Obama-kormány számol.
Mattis tábornok azt javasolta, hogy az Egyesült Államok 13 600 katonát állomásoztasson továbbra is a közép-ázsiai országban, amit egy mintegy 6500 fős szövetséges erő egészítene ki. Amerikai és NATO-vezetők februárban arról nyilatkoztak, hogy egy 8 és 12 ezer fő közötti kontingens maradhat hátra Afganisztánban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.