szerző:
hvg.hu

Összehívta a venezuelai kormányt és a katonai vezetőket Nicolas Maduro alelnök, aki arra kért mindenkit, hogy imádkozzanak az ország beteg elnökéért. A friss hírek szerint rosszabbodott a rákban szenvedő Hugo Chávez állapota, újabb légúti fertőzést kapott.

Több tucat embert gyűlt össze imádkozni annál a kórháznál, ahol Chávezt kezelik. Az 58 éves elnököt múlt hónapban tért vissza Venezuelába Kubából, ahol újabb kemoterápiás kezelésen esett át. Visszatérése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt a politikus – emlékeztet a BBC Online.

Chávezt tavaly harmadszorra is elnöknek választották. A politikus állapotáról szóló legújabb orvosi közleményt az ország tájékoztatási minisztere ismertette helyi idő szerint hétfő éjszaka a televízióban. Ernesto Villegas arra utalt, hogy az államfő egészségi állapotában visszaesés következett be. Cáfolta ugyanakkor, hogy az elnök a halálán lenne.

A venezuelai állami tévé kedden élőben közvetítette Maduro beszédét, amelyben a "szülőhaza ellenségeit", köztük az Egyesült Államokat, azzal vádolta, hogy megpróbálják aláásni a venezuelai demokráciát. Az alelnök az elnöki palotában beszélt, a helyszínen több vezető hallgatta őt, köztük a védelmi miniszter és az elnök testvére, Adan Chavez. Madura megállapította, hogy Chávez betegsége nem más, mint az ellenség támadása, amelyet ki kell majd vizsgálni.

Közben a venezuelai ellenzék azért tiltakozott az elmúlt napokban, hogy semmi biztosat nem lehetett tudni az elnök állapotáról, és szerintük ez Maduro malmára hajtja a vizet. Hétvégén több száz venezuelai diák illetve ellenzéki vonult fel Caracasban, és tájékoztatást követeltek Chávezről.

Diplomatát utasítottak ki Venezuelából

A Pentagon szerint már úton van Washingtonba az a katonai légügyi attasé, akit Elias Jaua venezuelai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón David Del Monaco néven nevezett meg, és aki 24 órát kapott az ország elhagyására. A Pentagon szerint a férfi neve David Delmonico, és ezredesi rangban szolgál a légierőnél. A külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy az amerikai nagykövetség egy másik beosztottját is kiutasítják Venezuelából.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A Fradi értékesebb, mint a Real Madrid - legalábbis a legutóbbi ügyletük alapján

A Fradi értékesebb, mint a Real Madrid - legalábbis a legutóbbi ügyletük alapján

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Partot ért Norvégiában a bajba került turistahajó

Partot ért Norvégiában a bajba került turistahajó

Újabb fájdalmas csapás az oltáselleneseknek, elzárja a pénzcsapot a GoFundMe is

Újabb fájdalmas csapás az oltáselleneseknek, elzárja a pénzcsapot a GoFundMe is