Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ferenc pápa első tanításai figyelemreméltóan egyszerűek, ugyanakkor alapvetőek, lényegre törőek - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pénteken a budapesti Szent István-bazilikában az új pápáért tartott hálaadó szentmisén.
Az Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia számos tagjával celebrált szentmisén, a zsúfolásig telt templomban Erdő Péter kiemelte: az újonnan megválasztott pápa a Sixtus-kápolnában a választó bíborosokkal tartott első szentmiséjében, múlt csütörtökön, előre megírt szöveg nélkül prédikált.
Emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa ezen a szentmisén arról beszélt, "a tanítványok közössége, vagyis az egyház úton van, tehát járni, haladni kell. Ezt kívánja a történelem és az élet, erre sürget az evangélium". Arról is szólt, hogy az egyház "lelki ház, épület, amelyet nekünk kell építeni a Szentlélek segítségével, de nem kényünk-kedvünk szerint, nem a szabad fantáziánkra hagyatkozva, hanem az egyetlen sziklára, Jézus Krisztusra kell építeni".
Erdő Péter megjegyezte: Ferenc pápa harmadik gondolata ezen a szentmisén "Krisztusnak, a Megváltónak, az Üdvözítőnek a nyílt megvallása" volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy "a segítő szeretet tanúságtétele fontos dolog az egyházban. Ám nem vagyunk csupán jótékonysági szervezet. Nem teljesíthetjük a küldetésünket anélkül, hogy Krisztust hangsúlyosan, kifejezetten is meg ne valljuk."
A bíboros utalt arra, hogy Ferenc pápa egy másik, "egyszerűségében is vonzó tanítása" múlt vasárnap hangzott el az Úrangyala imádság kapcsán, amikor azt mondta az embereknek: "Isten nem veszíti el a kedvét, hogy újra és újra megbocsásson nekünk. Mi vagyunk azok, akik gyakran elveszítjük a kedvünket, hogy bocsánatot kérjünk tőle."
Erdő Péter hozzátette: ez a rövid tanítás rávilágít az emberi bűn és az isteni irgalom viszonyára. Valóban fenyegeti az embert az a kísértés, hogy megunja a bűnbánattartást, és egyszerűen elfelejtse a bűneit, vagy "esetleg kísértést érez az ember arra, hogy igazolja magát, megnyugtassa a lelkiismeretét, hogy amit eddig bűnnek tartott, az nem is olyan rossz. Pedig Isten kész megbocsátani újra és újra, mindig, ha őszintén bánjuk bűneinket."
Erdő Péter megemlítette, hogy Ferenc pápa Assisi Szent Ferenc iránti tiszteletből választotta ezt a nevet. Rámutatott, Assisi Szent Ferenc a maga korában új, elevenítő, hitet és életet megújító lelkiség és mozgalom alapítója volt. Nem volt éppen nagy szervező, nem is volt sokat író tudós, sokkal inkább a Krisztus iránti teljes szeretetnek az átszellemült prófétája volt, aki a szeretetnek ezt a teljességét a szegénységben is ki akarta fejezni - fogalmazott.
Alberto Bottari de Castello a szentmisén arról beszélt, hogy "egyedülálló események tanúi lehettünk" akkortól, amikor lemondott péteri szolgálatáról XVI. Benedek pápa egészen addig, amíg Ferenc pápát megválasztották. "Azért gyűltünk össze, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megajándékozta egyházát az új pápával, aki egyszerűségével és közvetlenségével már most felkeltette a világ érdeklődését és megnyerte rokonszenvét" - tette hozzá.
Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Gondos Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára, továbbá a diplomáciai testület több tagja.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.