szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bejelentette lemondását pénteken Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök. A lemondás oka, hogy a Hezbollah síita szervezet és szövetségesei megakadályozták a parlamenti választást felügyelő testület létrehozását, illetve szembeszegültek az országos rendőrfőnök megbízatásának meghosszabbításával.

Mikáti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a kormányával együtt.

Hírügynökségek szerint a lemondás egyik oka az, hogy a kabinet nem volt egységes a júniusban esedékes parlamenti választás megrendezésének előkészületeiben, és a kormány munkájában részt vevő Hezbollah síita szervezet képviselői illetve szövetségesei megakadályozták a szavazást felügyelő testület létrehozását.

A másik ok az, hogy a Hezbollah szembeszegült Asraf Rifi országos rendőrfőnök megbízatásának meghosszabbításával. Rifi mandátuma március végéig tart, de a Hezbollah ellenlábasának tekinti őt, ezért már korábban értésre adta: nem támogatja, hogy a Mikátihoz hasonlóan szunnita felekezetből való rendőrfőnök a posztján maradjon.

Mikáti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a síita többségű kormányával együtt. "Meggyőződésem, hogy ez az időszak, amelyben Libanon most él, megköveteli a nemzeti megújhodás kormányának megalakítását, kivétel nélkül minden politikai erő részvételével" - hangoztatta a miniszterelnök. Hozzátette: lemondása lehetőséget teremt arra, hogy újrainduljon a nemzeti párbeszéd.

Nadzsíb Mikáti 2011-ben került hatalomra, miután a Hezbollah és szövetségesei megbuktatták Szaad Haríri kormányát. Kétéves kormányzása alatt igyekezett távol tartani országát a szomszédos Szíriában zajló polgárháborútól, de az ottani események fokozták a vallási indíttatású feszültségeket Libanonban. Utcai harcok robbantak ki a kormányfő szülővárosában, az észak-libanoni Tripoliban, és Mikáti lemondása egyik indokaként hozta fel az ott zajló eseményeket.

A miniszterelnök lemondását el kell fogadnia Michel Szulejman államfőnek, és csak azután válik hivatalossá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!