szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Államok kedden ismételten felszólította Észak-Koreát, hogy hagyjon fel nukleáris ambícióival, és "rendkívül riasztónak" minősítette, hogy Phenjan újra akarja indítani plutóniumot előállító reaktorát.

A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium egyaránt értésre adta, hogy komolyan veszi az észak-koreai fenyegetéseket annak ellenére is, hogy azokat eddig még sohasem váltották valóra.

Victoria Nuland külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy hosszú az út a bejelentett szándék és annak megvalósítása között.

Jay Carney, az elnöki hivatal szóvivője rámutatott, hogy Barack Obama elnök rendszeres tájékoztatást kap a Koreai-félszigeten kialakult helyzetről. Mint mondta, az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje magát és szövetségeseit bármiféle észak-koreai fenyegetéssel szemben.

Phenjan a 2007-ben bezárt jongbjoni nukleáris erőmű újraindításával megsérti nemzetközi kötelezettségeit, s hogy az Egyesült Államok továbbra is eltökélt támogatója a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételének - mondta Carney. Felszólította Oroszországot és Kínát: vessék be befolyásukat annak érdekében, hogy Észak-Korea változtasson politikáján.

George Little, a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy Washington igyekszik kerülni a feszültség további eszkalálódását.
Maga Barack Obama elnök, aki korábban közös sajtóértekezletet tartott Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mit kíván üzenni Észak-Koreának.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!