Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A hajósok és kikötői munkások szerda reggeltől sztrájkolnak, egész nap nem lesznek hajójáratok, délután négytől éjfélig a vasutasok szüntetik be a munkát. Csütörtökön csatlakoznak a munkabeszüntetéshez a légi irányítók is huszonnégy órára.
A görög kormány megszorító intézkedései, illetve privatizációs tervei ellen kezdenek szerdán tiltakozó akciókat a közlekedésben dolgozók.
A hajósok és kikötői munkások szerda reggeltől sztrájkolnak, gyakorlatilag egész nap nem lesznek hajójáratok. Akciójukat támogatják a tengerügyi minisztérium, valamint a kikötők alkalmazottai is.
Szerdán délután négytől éjfélig a vasutasok szüntetik be a munkát, és péntekig mindennap ugyanebben az időszakban sztrájkolni fognak. Az akció érinti az athéni metrót, az elővárosi vonatokat, köztük a repülőtérre vezető járatokat.
Csütörtökön csatlakoznak a munkabeszüntetéshez a légi irányítók is huszonnégy órára, csupán a görög légtérben áthaladó, illetve a katonai gépeket fogják kiszolgálni, illetve rendkívüli esetben lépnek akcióba.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.