A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Elutasították annak az 56 éves brit nőnek a fellebbezését az Indonéziához tartozó Bali szigetén, akit januárban ítéltek halálra drogcsempészet miatt.
Megerősítette a lapokban csak drognagyiként emlegetett Lindsay Sandiford halálbüntetését a bali bíróság, amely szerint a korábbi ítélet "pontos és helyes" volt – közölte a Sky News.
Az 56 éves nagymamát januárban ítélték halálra, mert 2012 májusában öt kiló kokaint csempészett Indonéziába. Azt vallotta, hogy egy drogbanda kényszerítette arra, hogy vigye magával a kábítószert Thaiföldről, és veszélyben volt a gyermekei biztonsága.
A mostani elutasítás után 14 napja van arra, hogy a legfelsőbb bíróságon is fellebbezzen a döntés ellen, a legvégső esetben pedig az ország elnökétől kérhet kegyelmet. Ha minden próbálkozása kudarcba fullad, várhatóan egy kivégzőosztag elé kell majd állnia.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.