50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Nem indít egyelőre kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság Magyarország ellen a módosított alaptörvény aggályosnak nevezett pontjaival kapcsolatban.
Az Európai Bizottság a keddi strasbourgi ülésén nem döntött újabb kötelezettségszegési eljárások megindításáról Magyarország ellen - értesült a BruxInfo. A portál információi szerint José Manuel Barroso elnök csak beszámolt a biztosi testületnek a múlt pénteki levélváltásáról a kormányfővel. Egy bizottsági forrás szintén arról számolt be az MTI-nek, hogy még nem indulnak eljárások az ország ellen.
A portál szerint az Európai Bizottság szeretné megvárni annak a törvénycsomagnak a parlamenti elfogadását, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek a közigazgatási és igazságügyi miniszter, és amely több ponton is módosítaná a Brüsszel által kritizált negyedik alkotmánymódosítással összefüggő jogszabályokat.
„Amint a Bizottság megkapja a hivatalos értesítést a törvény elfogadásáról, Brüsszel megvizsgálja azt, és ennek fényében kezd majd el egyeztetni az új eljárásokról, ha egyáltalán lesznek ilyenek” – nyilatkozta a BruxInfónak egy bizottsági forrás.
A Navracsics Tibor által jegyzett tervezet egyrészt az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogát változtatná meg úgy, hogy az elnök egyebek mellett nem helyezhetne át olyan ügyet az illetékes bíróságtól más bíróságra, amelyek uniós jogot érintenek - közölte a portál.
A nemzetközi bírói fórumok ítéleteiből fakadó pénzügyi kötelezettségek ellentételezésére kötelezően kivetendő különadó kérdésében egyelőre hezitál a kormány, hiszen ennek megváltoztatásához az alaptörvényt kellene módosítani. Az igazságügyi államtitkár pedig a Népszabadságnak jelezte, hogy a kabinet módosítani készül a politikai hirdetések közzétételének korlátozására vonatkozó jogszabályokat is.
A Bruxinfo szerint ez volt az a három alkotmányos, illetve alaptörvényből fakadó törvényi kitétel, amit kritizált az Európai Bizottság múlt pénteken. A testület elnöke a miniszterelnöknek írt levelében jelezte, hogy az első két ügyben akár rövid távon is kész kötelezettségszegési eljárást indítani Brüsszel, a politikai hirdetések ügyében pedig részletesebb elemzést követően, később juthat ugyanerre a következtetésre.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.