Az ügyészség vizsgálódik a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatalnál

Ügyészek vizsgálódtak kedden Dél-Koreában a nemzetbiztonsági hivatal székházában azzal a gyanúval összefüggésben, hogy a szervezet megpróbálta befolyásolni a közvéleményt a tavalyi elnökválasztás előtt.

  • MTI MTI
Az ügyészség vizsgálódik a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatalnál

A 25 ügyészségi nyomozó különféle adathordozókat és belső dokumentumokat foglalt le. A gyanú szerint a nemzetbiztonsági hivatal megpróbálta befolyásolni a 2012. decemberi dél-koreai elnökválasztás kimenetelét azzal, hogy ügynökei az ellenzéki lejöltet lejárató kommenteket írtak internetes fórumokba.

Von Szej Von, a nemzetbiztonsági hivatal volt főigazgatója több mint 14 órás kihallgatás után kedden hazamehetett, de megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. A volt főigazgató ellen márciusban indult nyomozás, hogy tisztázzák, milyen szerepe volt a nagy port felverő ügyben.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.