A clevelandi emberrabló feljegyzéseket készített rémtetteiről

Meglehet az indítéka a clevelandi emberrablónak, mert a férfi feljegyzéseket készített tetteiről, amelyeket a rendőrség most megtalált. A vádlott tetteinek igazolásaként arra hivatkozott, hogy a múltban őt is bántalmazták a családtagjai.

  • MTI MTI
A clevelandi emberrabló feljegyzéseket készített rémtetteiről

Feljegyzéseket készített tetteiről Ariel Castro, aki clevelandi házában éveken át három nőt és egy kislányt tartott rabságban; az írások tartalma a nyomozók reményei szerint rávilágíthat az Amerika-szerte megdöbbenést keltett bűncselekmény indítékaira – közölte pénteken rendőrségi forrásokra hivatkozva a CNN.

A négyrendbeli emberrablás, a háromrendbeli nemi erőszak, valamint a feltételezett ötrendbeli magzatgyilkosság motivációjáról eddig még sem a vádlott, sem az ügyvédjei, sem pedig a rendőrség nem nyilatkozott nyilvánosan.

A nyomozók mintegy 200 tárgyat – köztük Ariel Castrónak tulajdonított feljegyzéseket – vittek magukkal abból a házból, amelyben a vádlott mintegy egy évtizeden át rabként tartotta Amanda Berryt, Georgina DeJesust és Michelle Knightot.

A CNN szerint a vádlott, aki a bíróságon nem nyilatkozott arról, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát, a nyomozóknak beismerte néhány tettét, de az nem került nyilvánosságra, hogy pontosan mit is vallott be.

A hírtelevíziónak egy a neve elhallgatásával nyilatkozó nyomozó azt állította, hogy Castro hosszadalmas, naplószerű feljegyzései specifikus részleteket tartalmaznak a tetteivel – vagyis a három nő elrablásával és sorozatos megerőszakolásával – valamint az azok mögött álló okokkal kapcsolatban. A vádlott tetteinek igazolásaként arra hivatkozott, hogy a múltban őt is bántalmazták a családtagjai. A feljegyzésekben felmerült az öngyilkosság gondolata is.

A hatóságok azt is igyekeznek kideríteni, hogy mások is részt vettek-e a bűncselekmények elkövetésében. A vádlott két fivérét a rendőrség szabadon engedte, mert nem talált rájuk nézve terhelő adatokat.

Pénteken egyébként hivatalosan is bebizonyosodott, ami addig csak gyanú volt: Castro az apja annak a kislánynak, akit az általa fogságban tartott Amada Berry hozott világra.

"A törvényszéki szakértők éjjel-nappal dolgoztak és megerősítették: Castro az apja annak a kislánynak, akit az emberrablás egyik áldozata szült meg a fogságban" - jelentette ki Mike DeWine főügyész. (Egy DNS-vizsgálat átlagos átfutási ideje 20 nap).

DeWine elmondta, hogy Castro DNS-e nem egyezett meg egyetlen más, Ohio területén elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgált mintával sem, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) még folytatja az ellenőrzést országos adatbázisában.

"A gyerekrabló kínzókamrát és magánbörtönt üzemeltett a város szívében. Meghaladja a józan ész határait az a borzalmas kegyetlenség és kínzás, amelyeket az áldozatoknak egy évtizeden át kellett elviselniük" – idézte az üggyel kapcsolatban pénteken Timothy McGinthyt, a Clevelandet is magában foglaló Cuyahoga megye ügyészét a CNN.

A megyei ügyész csütörtökön bejelentette, hogy az általa előidézett vetélések miatt minősített emberöléssel is meg akarják vádolni Castrót, ami halálbüntetést vonhat maga után. A rendőrségi jelentés szerint a vádlott Michelle Knightnál éheztetéssel és ütlegeléssel legalább öt alkalommal idézett elő szándékosan vetélést.

Castro ellen eddig csak emberrablás és nemi erőszak miatt emeltek vádat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.