szerző:
MTI

Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét a költségvetési megszorítások miatt.

A külügyet és a bevándorlók segélyezését érintő költségvetési takarékoskodás keretében Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét – jelentette hétfőn az ausztrál média az AAP hírügynökségre hivatkozva. 

A híradások szerint Julia Gillard kormánya a költségvetési hiányt csökkentő több milliárd dolláros megszorítást fog bejelenteni kedden. Bobb Carr külügyminiszter az ABC televíziónak nyilatkozva hétfőn elmondta, hogy tárcája is részt vállal a lefaragásokban. Carr szerint a legjelentősebb tétel egy nagykövetség, mégpedig a budapesti nagykövetség bezárása lesz.      

Lapértesülések szerint az ausztrál külügyminisztériumnak emellett egyelőre le kell mondania arról a tervéről, hogy diplomáciai képviseletet nyisson Szenegál fővárosában, Dakarban.    

A külföldi segélyezés szánt összeg sem fog növekedni úgy, ahogyan korábban tervezték. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a 2014–2015-ös költségvetési évben a nemzeti össztermék (GDP) 0,5 százalékára emelik a jobbára menedékkérők ellátására szánt összeget, de mint Bobb Carr rámutatott, "nem lehet kölcsönkért pénzt költeni segélyezésre".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Élménygép: kereken 400 lóerős a legújabb kis Porsche

Élménygép: kereken 400 lóerős a legújabb kis Porsche

Négy gyermek meghalt egy lakástűzben Temesváron

Négy gyermek meghalt egy lakástűzben Temesváron

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Szupererőt ad a szemeknek az új kontaktlencse, a sötétben is lát vele az ember

Szupererőt ad a szemeknek az új kontaktlencse, a sötétben is lát vele az ember

Sok pénzét bukhatja, ha telepítette valamelyik alkalmazást ezek közül

Sok pénzét bukhatja, ha telepítette valamelyik alkalmazást ezek közül

Hatszázmilliárdos beruházásba fog a Nestlé a környezetvédelemért

Hatszázmilliárdos beruházásba fog a Nestlé a környezetvédelemért