Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az uniós ügyekkel foglalkozó hetilap, a European Voice a magyarországi helyzettel kapcsolatos Tavares-jelentésről közölt cikket, míg a Die Presse című osztrák konzervatív napilap a magyar kormány politikájáról és az antiszemitizmusról szóló vendégkommentárt jelentetett meg.
Jobbközép képviselők célkeresztjében a Tavares-jelentés – írja a European Voice csütörtökön megjelent számában Andrew Gardner.
A szerző arról ír, hogy a "keményvonalas baloldali" Rui Tavares Magyarországról szóló "élesen bíráló hangvételű és politikai töltetű" jelentéséhez több mint 500 módosító javaslat érkezett, amelyek közül mintegy 200-at fideszes EP-képviselők nyújtottak be, de több külföldi néppárti képviselő is aktív volt annak érdekében, hogy "puhítsa a bírálatokat".
Ezzel szemben a liberálisok az uniós szerződés hetedik cikkének alkalmazását sürgetik – írja Gardner, aki úgy véli, hogy a jelentés "politikailag egyik leginkább robbanásveszélyes eleme" pártösszefogással, jelentősebb változások nélkül mehet át a bizottságon. Ez az a 21 pontból álló ajánlássorozat, amelyet a jelentéstervezet szerint Magyarországnak végre kell hajtania.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.