Egyelőre nem tárgyal egymással Dél- és Észak-Korea

Lemondták a két Korea között tervezett kétnapos magas szintű tárgyalásokat, miután nem sikerült megállapodni abban, hogy milyen rangú vezető álljon a szöuli delegáció élén – jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője.

  • MTI MTI
Egyelőre nem tárgyal egymással Dél- és Észak-Korea

Ez lett volna az első kormányszintű tárgyalás 2007 óta a két ország között. A szóvivő nem tért ki arra, hogy a tárgyalást végleg törölték, vagy csak elhalasztották.

Phenjan állítólag azt kifogásolta, hogy a dél-koreai delegációt egy miniszterhelyettes vezette volna, nem pedig a Korea-közi kapcsolatokért felelős országegyesítési miniszter, Ju Kil Dzse. Szöul hétfőn még azt közölte, hogy a küldöttséget a miniszter vezeti. Nem volt egyetértés a napirendi kérdésekben sem.

A két Korea között utoljára 2011-ben voltak hivatalos tárgyalások. Észak-Korea az elmúlt hónapokban háborúval és atomcsapással fenyegetőzött egy dél-koreai-amerikai hadgyakorlat miatt, de nem sikerült diplomáciai vagy gazdasági engedményeket kicsikarni.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.