#diplomácia

37 misszióvezetőt hív vissza a Külügyminisztérium

A Külügyminisztérium megkezdi a külképviselet-vezetői kar megújítását – jelentette be Facebook-posztban Orbán Anita. A 37-es névsort a jövő héten teszik közzé, miután azt Sulyok Tamás államfő aláírta. Annyit lehet tudni, hogy a váltások érintik a legfontosabb posztokat is.






Nem az számít, mit mond egy ország, hanem az, hogy hogyan viselkedik – jó tanácsok országmárka-építéshez

Aki akár csak fél szemmel követi az Orbán Anita nevével fémjelzett új külpolitikai irányvonal kibontakozását, annak aligha kerülhette el a figyelmét a visszatérő tézis: az elsődleges cél a nemzetközi bizalom helyreállítása és Magyarország külső megítélésének javítása. De miként építhetjük okosan és hatékonyan a reputációnkat, mitől sikeres egy „országmárka” – és hol vannak azok a bizonyos banánhéjak, amelyeken könnyen elcsúszhat a folyamat? Simon-Nagy Lilla vendégcikke.



III. Károly király meghódította Washingtont – Nagyítás-galéria

III. Károly az első brit uralkodó, aki felszólalt az amerikai Kongresszus előtt, szinte pontosan 250 évvel azután, hogy az őt most vendégül látó Egyesült Államok zsarnoknak bélyegezte a felmenőjét, és kikiáltotta a függetlenségét. A király bevetette minden sármját és humorát, és a puha diplomácia legkifinomultabb eszközeivel igyekezett rendezni a két ország kapcsolatát egy rendkívül turbulens időszakban. Az éljenzés és a percekig tartó taps arra utal, hogy Károly teljesítette a küldetését. Kérdés, hogy a két kormányzat hogyan tudja továbbvinni ezt a lendületet.









Benyalni Trumpnak: a hízelgés lett a diplomáciai csodafegyver

Orbán Viktor egyelőre csak annyit árult el, hogy ajándékok „szép kis gyűjteményével” érkezett meg Washingtonba, többek között egy sasfejjel díszített késsel, és már jó előre kedves szavakkal illette az amerikai elnököt. Donald Trump elnökként sok mindent átírt, többek között a protokollajándékok kritériumait is. A világ vezetői pedig belementek a hízelgési licitbe.