Betiltanák a cumisüvegeket Venezuelában

A cumisüvegek minden fajtáját betiltaná, hogy szoptatásra ösztönözze az anyákat az a törvényjavaslat, amelyről a héten szavaz a szocialista többségű venezuelai parlament.

  • MTI MTI
Betiltanák a cumisüvegeket Venezuelában

A törvényjavaslatot ismertető szocialista párti képviselő, Odalis Monzon szerint az anya és gyermeke közötti szeretet megsínyli a cumisüveges táplálást. Mint elmondta: a szoptatás népszerűsítésére és támogatására 2007-ben hozott törvény nem tartalmazott semmiféle szankciót a cumisüvegek használata ellen. Ugyanakkor az új törvény elfogadása esetén lehetséges retorziókról nem szólt.

Monzon kifejtette, hogy bizonyos esetekben lehetnek kivételek a törvény alól: például, ha az édesanya meghalt, illetve ha az anyának nincs elegendő teje. Azt azonban nem közölte, hogy meddig kellene szoptatni a gyermekeket.

Elemzők úgy vélekednek, hogy az ilyen típusú törvények csak hergelik az ellenzék táborát, amely szerint az állam máris túlságosan belenyúl az emberek magánéletébe.

Egy 27 éves caracasi édesanya úgy fogalmazott: az anyák addig szoptatnak, amíg szükségét látják. "Az én lányom hét hónap után abbahagyta a szopást. Mit tehetnék? Kényszerítsem rá?" - tette fel a kérdést.

Venezuelában a rákbetegségben elhunyt Hugo Chavez után áprilisban Nicolás Madurót választották meg köztársasági elnöknek. Az ország szegényei körében nagy népszerűségnek örvendő új államfő hitet tett elődje politikájának folytatása mellett.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.