Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy bíróság elrendelte csütörtökön a korrupciós bűncselekmény miatt több mint két éve vizsgálati fogságban lévő Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfő szabadlábra helyezését, mivel letelt a fogva tartás maximális határideje.
A Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi államfő mellett 2004 és 2011 között miniszterelnökként tevékenykedő Nazif az ügyvédje elmondása szerint legkésőbb szombaton, két év és két hónap után elhagyhatja a börtönt, miután az illetékes bíróság elfogadta fellebbezését.
A 60 éves Nazifot tavaly szeptemberben három év szabadságvesztésre ítélték gazdasági bűncselekmények vádjával. A volt miniszterelnök a vádirat szerint 64 millió egyiptomi font (2,3 milliárd forint) haszonra tett szert illegális ingatlanszerzéssel, és a magánvagyonát gyarapította egy általa alapított közintézmény üzleti tevékenységéből. Az ítéletet azonban februárban megsemmisítették, és perújrafelvételt rendeltek el.
Mubarak volt kormányfőjének szabadon engedése vélhetően tovább táplálja majd az ellenzéki csoportok haragját, akik tüntetésekre készülnek Mohamed Murszi államfő hivatalba lépésének közelgő, június 30-i évfordulóján.
Nazifot a 2011. januári népfelkelés negyedik napján váltotta le Mubarak a közvélemény megnyugtatása céljából. A volt miniszterelnök hivatali ideje alatt a külföldi beruházások ösztönzésére több szabadpiaci reformot is bevezetett.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.