Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke. A párt tiltakozik a közszolgálati televízió és rádió bezárása miatt, ezért lépne ki a koalícióból.
A másik két kormánypártnak, a konzervatív Új Demokráciának és a Pánhellén Szocialista Mozgalomnak (PASZOK) együttesen 153 képviselője van a 300 fős görög parlamentben, vagyis a Dimar kilépése esetén is maradna vékony többségük.
A Dimar péntek reggel válságtanácskozást kezdett arról, maradjon-e a kormánykoalíció tagja. Fotisz Kuvelisz pártelnök ezen a tanácskozáson elhangzott felszólalásában javasolta, hogy a párt lépjen ki a koalícióból.
Antonisz Szamarasz kormányfő korábban kijelentette, "a Dimarral vagy nélküle is" folytatni fogja a kormányzást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.