ET: a török rendőri erőszak nem maradhat büntetlenül

A rendőrök által indokolatlanul alkalmazott erőszak nem maradhat büntetlenül - jelentette ki ötnapos törökországi útja végén Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

  • MTI MTI
ET: a török rendőri erőszak nem maradhat büntetlenül

Az ET hétfőn kiadott közleményének tanúsága szerint a lett politikus a Gezi Park körül kirobbant eseményekről és egyéb emberi jogi kérdésekről is tárgyalt Isztambulban és Ankarában.

"Minden olyan esetet, amelyben a rendőrök túlzott erőt alkalmaztak, ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig megfelelően meg kell büntetni" - jelentette ki a biztos. Megjegyezte: ha ezeket az ügyeket nem vizsgálják ki, azzal önmagában is sérülnek az emberi jogok, és hasonló okok miatt többször is elmarasztalta már Törökországot az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.

A közlemény azt is tudatja, hogy Muiznieks hivatala súlyos emberijog-sértésekről kapott jelentéseket, amelyeket tanúvallomások, fényképek, videofelvételek, törvényszéki bizonyítékok is alátámasztanak.

"A legtöbb ilyen a könnygáz túlzott vagy nem megfelelő használatára vonatkozik, illetve az előállítottakkal való rossz bánásmódról szól" - ismerteti az ET közleménye, amely arra is rámutat, hogy a török hatóságok szerint a rendőrség megfelelően járt el, "arányosan" intézkedett, mert "marginális csoportok" megpróbálták eltéríteni a tiltakozások menetét, a maguk hasznára fordítani a megmozdulásokat. A felfogásbeli különbséget csak független, pártatlan, hatékony vizsgálat oszlathatja el, amelybe az áldozatokat is bevonják - vélekedett Muiznieks. 

Megítélése szerint nem kérdés, hogy az erőszakos tiltakozókat is meg kell büntetni, mindazonáltal úgy véli, egy demokratikus állam számára annak kell abszolút elsőbbséget élveznie, hogy a felelősök megbüntetésével megőrzi az állampolgároknak a rendfenntartó erőkbe vetett bizalmát. 

Nils Muiznieks arra is kitér, hogy értelmiségiek jelezték, attól tartanak, hogy a tiltakozások idején tanúsított magatartásuk miatt eljárás indulhat ellenük, a hatóságok megfélemlítik őket. Az emberi jogi biztos felszólította a török hatóságokat, hogy sürgősen oszlassák el ezeket a félelmeket, és a megtorlásnak még a látszatát is kerüljék.

Muiznieks a török gyülekezési törvény hiányosságaira is rámutatott, mivel az szerinte túl nagy mozgásteret ad a rendfenntartó erőknek a beavatkozásra, nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy törvényes-e egy megmozdulás, ahelyett, hogy a hatóságok azt tartanák szem előtt, hogy a megmozdulás - ha nincs is rá formális engedély - békés-e.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.