Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Szerda este tűz ütött ki a pozsegai Plamen gyárban, ahol az olvasztókemence robbant fel - adták hírül csütörtökön horvát honlapok.
A rendőrség tájékoztatása szerint a robbanásban egy ember meghalt és hárman megsebesültek. Az őket ápoló kórház szerint állapotuk stabil.
Egyelőre nem tudni, hogy miért robbant fel az olvasztókemence. Nem hivatalos információk szerint a robbanás pillanatában a kemencében 1500 Celsius fok lehetett - írja internetes oldalán a 24 sata című horvát napilap.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.