szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Körülbelül 150 rab szökött meg csütörtökön egy túlzsúfolt börtönből az indonéziai Medánban.

Az ország nyugati felében található város fegyintézetében lázadás tört ki. A börtön területén rekedt lázadók több embert túszul ejtettek a büntetőintézet alkalmazottai közül, fegyvereiket elkobozták, az épületben több irodát felgyújtottak.

A börtönlázadást valószínűleg egy áramkimaradás váltotta ki, ami a vízellátást szabályozó szivattyúkat is működésképtelenné tette, így az intézetben csütörtök reggel óta áram és víz sem volt – mondta a fegyintézet szóvivője.

A helyi média jelentései szerint az eredetileg 400 fő fogva tartására alkalmas börtönben összesen 2400 embert zsúfoltak össze.

Az Indonézia harmadik legnagyobb városának számító Medán börtöne körül rendőrök ezrei állnak bevetésre készen, az utakat lezárták.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az én hetem: Krusovszky Dénes Sas Józsefre emlékezve Bruce Springsteent dúdol

Az én hetem: Krusovszky Dénes Sas Józsefre emlékezve Bruce Springsteent dúdol

Meghosszabbítják a lezárást Ausztriában, kötelező az FFP2 maszk

Meghosszabbítják a lezárást Ausztriában, kötelező az FFP2 maszk

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot