Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tökéletes állapotban találtak rá Nagy-Britanniában egy csaknem másfél millió euró értékű Stradivarius hegedűre – közölte a rendőrség kedden. A hangszert 2010 novemberében lopták el Londonban, miközben a tulajdonosa éppen szendvicset vett egy pályaudvari kávézóban.
A tolvajok akkor vitték el az 1696-ban készített hegedűt és két, 78 ezer euró értékű vonót, amikor a koreai származású Min-Jin Kym hegedűművész a londoni Euston pályaudvaron étkezett.
"Nagy megpróbáltatás volt. El sem akartam hinni, mi történt" – mondta a 35 éves művésznő, aki elmondása szerint "a hetedik mennyországban találta magát" a hír hallatán, hogy megkerült a hangszer.
"Egyre csak a lopásra gondoltam, és arra, mekkora felelősség zuhant rám. Tini korom óta ezen a hangszeren játszottam, az egyéniségem része volt" – tette hozzá.
A hegedűt a saját tokjában, egy közép-angliai ingatlanban találták meg. Néhány egészen apró rongálódást leszámítva teljesen ép állapotban került elő.
A nyomozás hosszú és igen bonyolult volt - mondta Simon Taylor felügyelő, aki szerint a hangszeren rendkívüli nehéz lett volna túladni, mivel ritka és különleges.
2011 áprilisában három embert ítéltek el a lopás miatt, egy 32 éves férfire, aki a bűncselekményt egy 15 és egy 16 éves kamasz segítségével követte el, 4 és fél év börtönt szabott ki a bíróság.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.