Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A náci Németország példájából meríthetne ihletet Japán az alkotmány reformjánál – jelentette ki Aszo Taró miniszterelnök-helyettes, kiváltva ezzel a náci háborús bűnösöket üldöző Simon Wiesenthal Központ heves bírálatát.
"A Weimari Köztársaság alkotmányát szép csendesen a náci Németország alkotmányával váltották fel: miért ne merítenénk mi is ihletet ebből a taktikából?" – jelentette ki Aszo Taró egy konzervatív kutatóközpont által hétfőn szervezett vitán.
A Simon Wiesenthal Központ azonnal közölte, hogy "a vezetők a kormányzás terén csak olyan leckéket vonhatnak le a náci Harmadik Birodalomból, hogy mik azok, amelyeket nem szabad elkövetni".
Szuga Josihide japán kormányszóvivő szerdán nem volt hajlandó a Simon Wiesenthal Központ reagálása kapcsán nyilatkozni, mondván, hogy "erre Aszo miniszterelnök-helyettes az illetékes".
A nemrégiben újabb választási győzelmet aratott jobboldali Liberális Demokrata Párt (PLD), Abe Sindzó kormányfő pártja közölte: módosítani kívánja a második világháború után az Egyesült Államok által Japánra kényszerített pacifista alkotmányt. A bejelentés aggodalmat váltott ki a szomszédos Kínában és Dél-Koreában, amelyekkel amúgy is feszült Japán viszonya.
A pénzügyminiszteri tárcát is betöltő Aszo Taró a bakijairól ismert. Az év elején bocsánatot kellett kérnie, miután felszólította az életük vége felé járókat, haljanak meg "gyorsan", hogy csökkenjenek az egészségügyi kiadások.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.