Hollandia is a terroristák célpontja lehet

Néhány más országokkal együtt Hollandia is potenciális célpontja lehet egy terrortámadásnak Jemenben – jelentette be szerda este a holland belügyminiszter. Frans Timmermans közölte, hogy az összes nagykövetségi dolgozójukat hazahívják az arab országból, mert az ottani, sanaai képviseletük veszélyben lehet.

  • hvg.hu hvg.hu
Hollandia is a terroristák célpontja lehet

Korábban még nem voltak konkrét információk arról, hogy a jemeni holland nagykövetséget is támadás érheti, négy ember ezért a képviseleten maradt, tizenkét másik követségi dolgozó pedig már korábban elhagyta az országot.

Mostanra azonban Hollandiát is megnevezték a lehetséges célpontok között, így mindenkit hazahívnak - magyarázta a miniszter.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma kedden rendelte el jemeni nagykövetségének kiürítését, és nem sokkal később Nagy-Britannia is hasonlóan rendelkezett jemeni diplomáciai képviselete ügyében, ugyancsak terrorveszély miatt.

Nagy-Britannia a legmagasabb szintű figyelmeztetést adta ki a jemeni partoknál közlekedő kereskedelmi hajóinak, mert megtámadhatják őket – közölte kedden egy szakértőre hivatkozva a brit The Times. A brit hatóságok nem kommentálták az értesüléseket. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet "rendkívülinek" minősítette a biztonsági figyelmeztetés szintjének felemelését.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.