Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Az Európai Unió felfüggeszti az Egyiptomnak szánt fegyverek és speciális rendőrségi technikai eszközök szállításának az engedélyezését - erről a tagállamok külügyminiszterei döntöttek szerdán Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon.
A külügyminiszterek az egyiptomi tragikus események - a múlt héten több száz halálos áldozattal járó összecsapások - nyomán gyűltek össze Brüsszelben.
Úgy döntöttek: határozatlan ideig nem adnak engedélyt a Kairónak szánt fegyverek szállítására. A résztvevők azt is elhatározták, hogy felülvizsgálják az Egyiptomnak szánt segélyek folyósításának a kérdését.
A sérülékeny, kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportokra és az ország gazdasági helyzetére tekintettel a civil szférának folyósított támogatásokat nem függeszti fel az Európai Unió.
A tagállamok tárcavezetői arról is határoztak, hogy felfüggesztik minden olyan eszköz, felszerelés, berendezés kiviteli engedélyét Egyiptomba, amely felhasználható az elnyomáshoz. Döntöttek arról is, hogy a tagállamok felülvizsgálják védelmi együttműködésüket Kairóval, valamint az Egyiptomnak e területen nyújtott támogatásokat.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.