„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy kairói bíróság elrendelte szerdán Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szabadlábra helyezését - közölte egy bírósági és egy biztonsági forrás.
A 2011 februárjában megbuktatott államfő az ügyvédje elmondása szerint csütörtökön hagyhatja el a dél-kairói Tora börtönt. Az ügyészség közölte: nem fellebbez a döntés ellen.
A 85 éves Mubarakot, aki 1981-től 2011 februárjáig irányította az észak-afrikai országot, belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi "arab tavasz" során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki. Mubarak ugyanakkor már több mint két éve van börtönben, vagyis letöltötte azt a maximális időt, ameddig egy személy Egyiptomban az őrizetbe vételétől számítva a jogerős ítélet kimondásáig fogva tartható.
Az illetékes észak-kairói büntetőbíróság egyik tisztségviselője elmondta: a volt államfő az ellene folyó eljárások lezárultáig otthonában maradhat.
Mubarak szabadon engedése valószínűleg tovább szítja a belpolitikai feszültséget Egyiptomban, ahol Mohamed Murszit, az ország első szabadon választott elnökét július 3-án a hadsereg elmozdította hivatalából. A Murszit támogató Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom hívei azóta nap mint nap az utcára vonulva adnak hangot felháborodásuknak és követelik a volt elnök hatalomba való visszahelyezését.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.