szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összecsaptak a rendőrökkel a kormányellenes tüntetők a bolgár parlament előtt. A tiltakozók ismét a szocialista kormány távozását követelték.

Sajtójelentések szerint a tiltakozók szerdán többször is megpróbálták áttörni az épület köré vont biztonsági kerítéseket, amiben végül egy felfegyverzett különleges kommandó akadályozta meg őket. Az egyik tüntetőt őrizetbe vették.

A demonstrálók a "nagy üdvözlés" jelszó alatt követelték a Plamen Oresarszki kormányának lemondását, és akciójukat most először támogatásáról biztosította a Bojko Boriszov volt kormányfő vezette Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért nevű legnagyobb ellenzéki párt.

Eközben a kormánykoalíciót alkotó Bolgár Szocialista Párt és a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért  nevű formáció is mozgósította híveit, így a hatóságok nem zárják ki a további összecsapások lehetőségét.

Bulgáriában a kormányellenes tüntetések még júniusban kezdődtek azután, hogy az új miniszterelnök Deljan Peevszki médiamágnást nevezte ki a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség élére. A tiltakozások hatására Peevszki kinevezése után egy nappal lemondott, a tüntetések azonban folytatódtak.

Az utóbbi négy hétben nem voltak demonstrációk, mert a parlament nem ülésezett. Szerdán tartották az első ülésnapot a nyári szünet után.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!