Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Élve került elő az az uruguayi férfi, aki négy hónapja tűnt el az Andokban Chiléből Argentínába vezető útján.
Raúl Fernando Gomez Circuneguinak hóvihart követően veszett nyoma májusban, miután motorbiciklije lerobbant – írta a BBC hírportálja. Az argentin hatóságok közlése szerint egy hegyi menedékházban találtak rá 2800 méter magasságban: a férfi kórosan lesoványodott, és kiszáradt állapotban volt. A menedékházban talált ételmaradékokat fogyasztotta el, majd bármit, amit el tudott kapni – például patkányokat is.
Az északnyugati San Juan tartomány illetékesei véletlenül bukkantak Gomezre, amikor helikopterrel a területre érkeztek, hogy méréseket végezzenek. A legyengült férfi kinyitotta a ház ajtaját, és igyekezett felhívni magára a csapat figyelmét.
"Ez igazi csoda, még mindig nem tudjuk elhinni, hogy megtörtént" – mondta el José Luis Gioja, San Juan kormányzója a Diario de Cuyo című helyi lapnak.
Sajtóértesülések szerint Gomez a megpróbáltatások következtében húsz kilogrammot fogyott és kiszáradt. Az őt kezelő orvos szerint viszont a férfi hamarosan rendbe jön, és kiengedhetik a kórházból.
1972-ben repülőgép-szerencsétlenség miatt egy uruguayi rögbicsapat tengődött az Andokban 72 napon át. A 45 utasból 16-an maradtak életben, a túlélők az áldozatok maradványaiból táplálkoztak.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.