szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ételmérgezéses tünetekkel 48 személyt szállítottak kórházba a Belgrádhoz közeli Szendrőn (Smederevo), a fertőzés pontos oka egyelőre ismeretlen.

A betegek többsége a népszerű szerb ételtől, a pljeskavicától lett rosszul, de olyanok is voltak, akik pizzát ettek, mielőtt a tünetek jelentkeztek – mondta a Tanjug szerb hírügynökségnek Goran Kuljanin, a szendrői kórház igazgatója, aki egyben tagadta a sajtóban megjelent azon információkat, hogy 180-an kaptak ételmérgezést a városban. 

Az igazgató elmondta, hogy több gyereket és két várandós nőt is ételmérgezésre utaló jelekkel vettek fel a kórházba, ahonnan a 48 fertőzött közül néhányat már hazaengedtek. 

A kórház gyermekosztályának vezetője, Slavica Andjelkovic a szerb köztelevíziónak azt mondta, hogy hétfő délután és keddre virradóra a megszokottnál több gyereket szállítottak be ételmérgezési tünetekkel, közülük tizenhármat benntartottak. A gyerekek saját bevallásuk szerint a szendrői vár büféiben ettek. 

Jelenleg közegészségügyi felügyelők és járványügyi szakértők vizsgálják, hogy sztafilokokkusz vagy szalmonella, esetleg a kettő valamilyen kombinációja okozta-e a fertőzést. 

Szerbiában idén ez a legnagyobb mértékű ételmérgezés.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!