Mindhárom pilóta rosszul lett a British Airways Londonba tartó járatán
Az egyik pilóta nagyjából 9 ezer méteres magasságon lett rosszul, leszállás után pedig oxigénre és sürgős orvosi ellátásra volt szüksége.
Az egyik pilóta nagyjából 9 ezer méteres magasságon lett rosszul, leszállás után pedig oxigénre és sürgős orvosi ellátásra volt szüksége.
HVG
Először májelégtelenség, majd „példátlan gyorsasággal” többszervi elégtelenség lépett fel az áldozatoknál. Egy karácsony előtti vacsora végződött tragédiával.
HVG
Amint leszállt a gépe Melbourne-ben, máris ment a kórházba.
HVG
Az NNGYK lassan közölheti, mitől lett rosszul 470 ember, a Nébih és a kormányhivatal is vizsgálja az esetet.
HVG
Az apa életéért még küzdenek a kórházban.
HVG
Az azonosított vírus és baktérium is terjedhet széklettel, utóbbi megtelepedhet az orrnyálkahártyában is.
HVG
A gyermekek többségénél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak – áll a kórház közleményében.
HVG
Akár életeket is menthet a Marylandi Egyetem kutatói által fejlesztett vakcina, mely a szalmonella több változatával szemben is védelmet nyújthat.
HVG
Korábban is voltak megbetegedések a január óta ingyenessé váló konyhák körül, de a program kezdete óta ez a legsúlyosabb eset.
HVG
Betegszabadságra küldték az izraeli miniszterelnököt, miután ételmérgezéssel diagnosztizálták.
HVG
Már több hónapja mérgezhették a gyerekeket az óvodában dolgozók, nyolc embert őrizetbe vett a rendőrség.
HVG
Hat nap után jutottak erre a döntésre.
HVG
A gombás ebédbe hárman is belehaltak.
hvg.hu
Mindannyian gombalevest ebédeltek ugyanabban az étteremben.
MTI
MTI
hvg.hu
Szerencsére egyiküknek sem kellett hosszasan a kórházban maradni, mindenki visszatérhetett a szálláshelyre.
MTI
Vásárlásnál, főzésnél, melegítésnél és hűtésnél is extra figyelmet igényel a tartós hőség. A Magyar Dietetikusok Országos Tanácsa összegyűjtött néhány jó tanácsot, hogy a nagy melegnek ne ételmérgezés legyen a vége.
hvg.hu
A többi között libamájat és homárt szolgáltak fel vacsorára.
hvg.hu
Rosszul tartósított szardínia mérgezett meg több vendéget is egy bordeaux-i étteremben.
hvg.hu
Az eddigi lassú és körülményes laboratóriumi vizsgálatok helyett a jövőben az gyártók egy „e-orral” akár kevesebb mint egy óra alatt eredményeket kaphatnak egy az adott élelmiszer állapotáról.
hvg.hu
A tengeri herkentyűk miatt az egyik résztvevő öt kilót fogyott három nap alatt.
hvg.hu