A robbantást az ország északi részében fekvő Kirkuk város egy katonai bázisa mellett hajtották végre - közölték egészségügyi és rendőrségi források az AFP hírügynökséggel.
Mohamed Abdalláh, a kirkuki kórház egyik orvosa elmondta, hogy az öngyilkos merénylet egy katona és két polgári személy életét oltotta ki, a sebesültek száma pedig egy tucat. A támadást egy nappal azután követték el, hogy szerda este egy bagdadi síita mecsetnél egy öngyilkos merénylő legkevesebb harminc emberrel végzett.
Az ország más részein további két katonát öltek meg csütörtökön. Az iraki fővárostól, Bagdadtól 180 kilométerre északra, Baidzsi településen egy robbantásban egy katona meghalt, kettő pedig megsebesült, a fegyveres erők egy másik tagját pedig Moszulban gyilkolták meg. Moszulban az éjszaka folyamán két különböző támadásban két civilt is agyonlőttek saját lakásában. Augusztusban mintegy 800-an vesztették életüket Irakban ilyen körülmények között. Több mint egyharmaduk Bagdadban halt meg.
Az amerikai csapatok visszavonása után másfél évvel Irakot az elmúlt öt év legsúlyosabb erőszakhulláma sújtja. Az iraki ENSZ-misszió jelentése szerint a halálos áldozatok száma az év eleje óta már 4000 fölé emelkedett. Félő, hogy az ország újra visszacsúszik a polgárháborúba, ami 2006 és 2007 érte el csúcspontját, a halálos áldozatok száma akkoriban meghaladta a háromezret havonta.