Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Valószínűleg likvidálták az iráni számítógépes hadviselés vezetőjét – írták csütörtökön az izraeli lapok a Telegraph című londoni lap szerdai cikkére hivatkozva.
Utoljára szombaton látták élve az iráni kiberháborús egység parancsnokát. Modzstaba Ahmadi holttestét Teherántól északnyugatra, Karadzs város mellett egy erdős területen találták meg – írta az Alborz című, az iráni Forradalmi Gárdához közeli internetes hírportál.
"Láttam a két golyó ütötte sebet. A sebek arra utalnak, hogy közelről lőtték le pisztollyal" – állította egy szemtanú. A helyi rendőrség parancsnoka szerint ketten vettek részt meggyilkolásában, és egy motorkerékpárról adták le a lövéseket.
A számítógépes hadviseléssel foglalkozó egység Facebook-oldalán megjelent részvétnyilvánítások alátámasztják halálának hírét, amelyet egyelőre más, független források nem erősítettek meg.
Izraelben vezető hírként jelent meg a médiában az újabb iráni likvidálás a legnézettebb tévécsatorna éjszakai híradójában, és a kormányhoz közel álló Jiszráél Hajóm című újság is az első oldalon közölte csütörtökön.
Iránban 2007 óta öt atomkutatóval és a ballisztikusrakéta-program vezetőjével végeztek ismeretlen tettesek. A teheráni rezsim az izraeli külföldi hírszerzést, a Moszadot vádolta az akciókkal.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.