Ferenc pápa az illegális bevándorlókról beszélt az EP-elnökkel

Az illegális bevándorlás problémáira való megoldáskeresés volt a témája Ferenc pápa és az Európai Parlament elnöke pénteki vatikáni találkozójának.

  • MTI
Ferenc pápa az illegális bevándorlókról beszélt az EP-elnökkel

A pápával tartott fél órás megbeszélés nagy részében a migrációról volt szó - mondta el Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a találkozó után újságíróknak.

Beszéltek egyebek között az október 3-ai lampedusai hajószerencsétlenségről és az illegális bevándorlás lehetséges megoldásairól. Ez "sürgető téma egész Európa számára, de nem csökkenti az egyes államok felelősségét" - fogalmazott.

Az esetleges megoldások között Schulz humanitárius folyosók létesítését említette az Afrika és Európa partjai közötti tengerszakaszon, valamint ideiglenes tartózkodási engedélyek kiadását azoknak, akik illegális bevándorlóként érkeznek Európába, de tulajdonképpen életüket fenyegető veszély elől menekülnek. 

"Több szolidaritás és szorosabb együttműködés kell az elkeseredés és a polgárháborúk elől menekülőknek" - mondta Schulz. 

Bejelentette, hogy meghívta Ferenc pápát az Európai Parlamentbe. Ajándékba egy fényképalbumot adott az egyházfőnek II. János Pál huszonöt évvel ezelőtti strasbourgi látogatásának felvételeivel. Wojtyla pápa éppen 1988. október 11-én járt az Európai Parlamentben.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.