szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bíróság elé kellett állnia három marokkói tinédzsernek a Facebookon közzétett csókfotó miatt, a pert azonban elnapolták, és csak november végén folytatják. A fiatalok öt napot rácsok mögött töltöttek, de már szabad lábon vannak.

A Facebookon közzétett fotón csókolózó 15 éves fiút, 14 éves barátnőjét és a képeket készítő 15 éves barátjukat múlt csütörtökön vették őrizetbe, közbotrány okozásával vádolják őket.

Perük az ország északi, még a marokkóiak által is különösen konzervatívnak tartott vidékén fekvő Nador kikötővárosban kezdődött meg pénteken, de a tárgyalást elnapolták november 22-re.

A fotóra egy konzervatív szervezet hívta fel a figyelmet, majd tett feljelentést, a rendőrség őrizetbe vette a három tinédzsert, akiket csak kedden engedtek szabadon.

A Yabiladi marokkói hírportál szerint a gyerekeket akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják. Őrizetbe vételük országszerte tiltakozásokhoz vezetett. Elsősorban fiatalok és emberi jogi aktivisták adtak hangot felháborodásuknak a közösségi hálón, és egyebek mellett saját csókfotók közzétételével jelezték szolidaritásukat.

A tárgyalás kezdetén marokkói és nemzetközi emberi jogi szervezetek képviselői is megjelentek Nadorban, rendbontás azonban nem történt. Az Amnesty International felszólította a hatóságokat, hogy azonnal és feltétel nélkül vonják vissza "abszurd vádjaikat" a három iskolás ellen.

Philip Luther, az AI észak-afrikai és közel-keleti térségért felelős irodájának vezetője azt mondta: esztelenség, hogy elítélhetik a fiatalokat csak azért, mert csókolóztak és erről közzétettek egy fotót a Facebookon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!