Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Vád alá helyezték Pinochet volt chilei diktátor egykori titkosrendőrségének főnökét, Manuel Contrerast, valamint a szervezet másik hetvennyolc tagját.
Egy chilei bíró vád alá helyezte Pinochet volt chilei diktátor egykori titkosrendőrségének (DINA) a főnökét, Manuel Contrerast, valamint a szervezet másik hetvennyolc tagját kedden, mert a vádlottakat azzal gyanúsítják, hogy 1976 és 1977 között felelősek voltak nyolc kommunista aktivista haláláért, illetve eltűnésért - közölték az igazságügyi hatóságok.
Contreras jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Chilében, eredetileg ugyanis emberiesség elleni bűntettek vádjával közel háromszáz évre ítélték.
A DINA a katonai puccsot követően több műveletet is indított azzal a célzattal, hogy elfogja a chilei kommunista párt nyolc tagját, az akciók a "Calle Conferencia" fedőnevet viselték, amely egy utca neve Santiago de Chile központjában.
Egy 1991-ben kiadott hivatalos jelentés szerint a DINA a Pinochet-diktatúra első éveiben közel 3000 baloldali személyt gyilkolt meg vagy tüntetett el, ezreket pedig megkínzott. Augusto Pinochet néhai tábornok 1973. szeptember 11-én az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) közreműködésével megdöntötte a demokratikusan megválasztott szocialista Salvador Allende kormányát, és átvette a hatalmat. Chilében kormányadatok szerint a Pinochet-érában 3195 embert öltek meg - vagy tartanak nyilván eltűntként -, és további csaknem 28 ezer foglyot megkínoztak. Az egykori diktátor 2006-ban, 91 évesen hunyt el.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.