Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Négy nő megtámadásával vádolnak egy oxfordi hotelben dolgozó 28 éves magyar pincért
B. Eriket, egy 28 éves Nagy-Britanniában élő magyar férfit azzal vádolnak, hogy februárban összesen négy nőt zaklatott, és mind a négy nő ugyanolyan személyleírást adott a támadójáról – írja az Oxford Mail.
A négy nő közül ketten felismerték B. Eriket az azonosításkor, egy nőnek ez nem sikerült, a negyedik nő pedig részletes személyleírást adott a férfiról, ami az oxfordi Randolph Hotelben dolgozó magyar pincérre illett.
Az ügyészség eredetileg öt nő megtámadásával vádolta a férfit, egy ötödik nő ugyanis szintén felismerte B. Eriket, egy biztonsági kamera felvétele alapján azonban kiderült, hogy ebben az esetben nem ő volt a támadó.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.