szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy ruhagyár több száz dolgozója fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelve a miniszterelnöki rezidencia elé akart vonulni. Összecsaptak a rendőrökkel.

Egy nő életét vesztette kedden Kambodzsa fővárosában, amikor tiltakozó textilipari dolgozók összetűztek rohamrendőrökkel.

Egy ruhagyár több száz dolgozója fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelve a miniszterelnöki rezidencia elé akart vonulni, de a rendőrség elzárta előttük az utat. A tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, felgyújtottak egy rendőrautót és két motorkerékpárt. A rendőrök vízágyút és füstgránátokat vetett be ellenük. A rendőrség tájékoztatása szerint három órán át tartott az összecsapás, és egy tucatnyi tüntetőt állítottak elő.

Rohamrendőr cibál egy tüntetőt
MTI / EPA / Mak Remissa

Szemtanúk azt állították, hogy a rendőrök éleslőszert is bevetettek a tüntetők ellen, és véletlenül lelőttek egy nőt, aki büféstandjánál árulta portékáját. Ezt megerősítette az áldozat lánya is, aki szerint anyját mellkasán érte a lövés, és kórházban halt bele sebesülésébe.

Egy rendőrségi illetékes határozottan cáfolta, hogy a rendőrök éléslőszert használtak volna. Mint mondta, sohasem vetnek be éleslőszert tüntetők ellen, mert ez törvényellenes. Az erőszakos tiltakozásban hatan megsérültek. 

A szóban forgó textilgyár munkásai augusztus eleje óta sztrájkolnak fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelve. A kambodzsai export 80 százalékát a textilipar adja. Az országban mintegy 500 ruha- és cipőgyár működik, mintegy félmillió embernek adva munkát

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!