Az üzenetet az egykori államfő ügyvédei ismertették. Ebben Murszi azt mondta, hogy az országba nem térhet vissza addig a stabilitás, amíg vissza nem áll az államcsíny előtti helyzet, és felelősségre nem vonják a történtek mögött állókat.
Nyilatkozata része annak a törekvésnek, hogy a politikus újra felsorakoztassa híveit. Az exelnököt a korábbi titkos katonai börtönből, ahol július 3-a óta tartották fogva a külvilágtól teljesen elzárva, a múlt héten egy másik börtönbe szállították át. Ez utóbbi helyen a gyilkosságra való felbujtással vádolt politikus már találkozhatott ügyvédeivel.