Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Irán hétfőn bemutatta az eddigi legnagyobbnak nevezett saját gyártmányú pilóta nélküli repülőgépét, amely akár harminc órán keresztül is képes a levegőben maradni.
Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter elmondta, hogy a felderítő és harci célokra egyaránt alkalmas, Fotrosz típusú távirányítású repülőgép hatótávolsága kétezer kilométer.
A perzsa állam által kifejlesztett eddigi legkorszerűbb drón, a Sahíd-129 hatótávolsága szintén kétezer kilométer, de az csak huszonnégy órán keresztül volt képes egyhuzamban a levegőben maradni.
"Ez a pilóta nélküli repülőgép fel van szerelve levegő-föld rakétákkal, így alkalmazható felderítő és harci műveletek végrehajtására is" – idézte Dehgán szavait az IRNA állami hírügynökség.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.