Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Jinglak Sinavatra thaiföldi miniszterelnök a tüntetések beszüntetését kérte, és tárgyalást ajánlott a kormánya megdöntéséért napok óta demonstrálóknak csütörtökön, miközben az emberek körbevették az országos rendőr-főkapitányságot és továbbra is megszállva tartanak több kormányzati épületet Bangkokban.
"Kérem, hagyjanak fel a tüntetésekkel az ország békéjének érdekében (...) A kormány nem akar politikai játszmákba kezdeni, mert az ártana a gazdaságnak" - mondta a kormányfő. A nap folyamán Jinglak Sinavatra könnyedén túlélte az ellenzéki Demokrata Párt által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a parlamentben, 297 képviselő szavazott kormánya mellett és csak 134 ellene.
Bangkokban azonban folytatódtak a megmozdulások, az országos rendőr-főkapitányságot, valamint a védelmi és az egészségügyi minisztériumot is tüntetők százai vették körül. A tömeg elvágta a rendőrségre vezető villanykábeleket, amit az épületen belül rohamrendőrök tucatjai tétlenül szemléltek.
Jinglak Sinavatra egyelőre határozottan tartózkodik attól, hogy a hatóságok erőt alkalmazzanak a tüntetőkkel szemben, attól tartva, hogy az ismét vérontáshoz vezethet, és ezáltal elijesztheti a befektetőket és turistákat a lassuló növekedéssel küzdő délkelet-ázsiai országból.
A tüntetők vezetője, Szuthep Thaugszuban volt demokrata párti képviselő ugyanakkor elzárkózott Jinglak Sinavatra tárgyalási ajánlatától. Azt is bejelentette, hogy egy nem választott "népi tanácsot" akarnak létrehozni a kormány megdöntése után, amit megfigyelők úgy értékeltek, hogy a tüntetők valójában nem több, hanem kevesebb demokráciát akarnak.
Thaiföldön vasárnap óta tízezrek demonstrálnak, hogy megdöntsék az általuk Thakszin-rezsimnek nevezett kormányt, mivel az szerintük valójában Jinglak bátyjának, a börtön elől külföldre menekült Thakszin Sinavatra korábbi kormányfőnek az irányítása alatt áll. A napokban megszálltak és blokád alá vettek több minisztériumot is, hogy megbénítsák a kormány munkáját. Ugyanakkor a kormányfő szerint e téren nem jártak sikerrel. "A minisztériumok elfoglalása jelképes, de valójában így is tudunk dolgozni, a bürokrácia továbbra is működik" - mondta Jinglak Sinavatra.
A hatóságok szerint a tüntetők száma folyamatosan csökken, vasárnap még 180, hétfőn 30 ezren voltak, de csütörtökre 15 ezresre apadt a tömeg.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.