szerző:
MTI

Legalább tizenhárom ember meghalt az iraki Ramádiban hétfőn, ahol összecsapások törtek ki, amikor a rendőrség felszámolta a kormányellenes szunnita tüntetők helyi táborát. A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásai szerint ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség különleges egységeire, amikor azok megpróbáltak belépni Ramádiba.

A hatóságok hivatalos közlése szerint a tüntetők táborát "veszteségek nélkül" felszámolták, a Reuters értesülései szerint viszont három rendőr meghalt, és egy helyi halottasházba még tíz holttestet szállítottak be az összecsapások után. Más hírügynökségek szintén szórványos összecsapásokról, robbantásokról és halottakról számoltak be.

Az AP hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrásai szerint a sátortáborban két robbanószerekkel megrakodott autót és pokolgépeket találtak.

Ramádi az Irak nyugati részén fekvő, szunnita többségű Anbár tartomány fővárosa, ahol az elmúlt hetekben kiéleződtek a feszültségek a síita vezetőkkel szemben elégedetlen helyiek és a hatóságok között. December 21-én az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyveresei 18 katonát, köztük egy parancsnokot öltek meg a tartományban, míg múlt szombaton a hatóságok őrizetbe vettek egy prominens szunnita képviselőt, testvérét pedig tűzharcban megölték.

Núri al-Máliki kormányfő szerint a tüntetők táborát azért kellett felszámolni, mert az "az al-Kaida vezetésének főhadiszállásává vált". A hatóságok szerint a sátorokat elbontották és a közeli autópályát újra megnyitották, az al-Kaida tagjai pedig elmenekültek Ramádiból.

Az Irakban kisebbségben lévő szunniták hosszú ideje arra panaszkodnak, hogy az amerikai katonai beavatkozás után a síita többség diszkriminálja és háttérbe szorítja őket. Irak szunnita többségű területein több mint egy éve folynak kisebb-nagyobb tüntetések a kormány ellen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Elképzelhető, hogy a paradicsom és a retek is megterem a Marson

Elképzelhető, hogy a paradicsom és a retek is megterem a Marson

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Karácsony jövő héten tárgyalna Orbánnal

Karácsony jövő héten tárgyalna Orbánnal