Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Óriási befolyásra tett szert a Közel-Keleten az önálló külpolitikát folytató Katar.
Ne szállítsanak vállról indítható, hőkövető rakétákat, mert azok könnyen az al-Káidához köthető terrorcsoportok kezébe kerülhetnek – Washington folyamatosan erre kéri a szír lázadókat fegyverekkel is támogató arab országokat. Úgy tűnik, a szíriai ellenzék egyik legfontosabb patronálója, Katar nem hallgat a szóra. Amerikai és közel-keleti források szerint a kicsiny emirátus az idén legalább kétszer küldött olyan szállítmányt, amelyben a kérdéses fegyverek – kínai FN–6-os rakéták – is voltak. Könnyen lehet, hogy ha az USA valóban elkezdi felfegyverezni a szír lázadókat, akkor Katar még kevésbé érzi majd megkötve a kezét a hadiszállításokban.
A katari stratégia folytonosságát az sem fogja érinteni, hogy Hamad bin Khalifa al-Táni sejk a múlt héten lemondott a trónról, és a hatalmat átadta 33 éves fiának, Tamim bin Hamad al-Táninak. Az új emír a beiktatási beszédében közölte, az öbölbeli állam senkitől sem fogad el útmutatást, jelezve, hogy folytatja apja független, magabiztos külpolitikáját. Ami a beavatkozást illeti a szír polgárháborúba, Katarnak nemcsak pénze, de a logisztikai eszköze is megvan rá. A rejtélyes fegyverkereskedő hálózatokon keresztül vásárolt hadifelszerelést saját C–17-es katonai szállítógépekkel juttatja célba, ezeket a közel-keleti országok közül elsőként, 2008-ban szerezte be az amerikai Boeingtől.
Katar szinte befolyásolhatatlan – fakadt ki egy amerikai diplomata, utalva a főként a földgázkitermelésből és -exportból származó jelentős bevételekre (lásd Gázáldás című írásunkat). Ezt az ambiciózus, sokak szerint már-már meggondolatlan külpolitikát térségbeli szövetségesei – így Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek vagy Jordánia – is gyanakodva nézik. Attól tartanak, hogy ha nem is szándékosan, de Doha a szír ellenzék legradikálisabb iszlamista erőit fegyverezi fel. Katar azonban egyelőre megállíthatatlan, regionális súlya jóval nagyobb, mint az ország stratégiai jelentősége, és talán az sem túlzás, hogy befolyásosabb, mint a belső problémákkal küszködő, 80 milliós Egyiptom: ez tekinthető a 61 évesen távozó emír politikai örökségének.
Amikor Hamad al-Táni herceg 1995-ben vértelen puccsal megdöntötte apja hatalmát, az emirátus jelentéktelen tényező volt. Az új emír azonban határozott elképzelésekkel kezdett uralkodni. Egy évvel a hatalomra kerülése után elindította az al-Dzsazíra műholdas tévécsatornát, amelyen arab ellenzéki személyiségek, liberális gondolkodók éppúgy megszólaltak, mint keményvonalas vallási vezetők vagy a palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah szervezetek képviselői. A New Yorkot és Washingtont ért 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után a csatornán tette közzé üzeneteit az al-Káida is. Katar ugyanakkor nyitni próbált Izrael felé, és engedélyezte Washingtonnak, hogy a Közel-Kelet legnagyobb katonai támaszpontját építse fel a területén.
Az emírt nemcsak a befolyásszerzés vezérelte, de az az ideológia is, hogy az arab világ egy test, erejét pedig a részek különbözősége adja. A nasszerista pánarabizmus eszméin felnőtt Hamad al-Táni közvetítőként lépett fel több regionális konfliktusban, így Libanonban, Szudánban, Szomáliában. Az arab tavasz 2011-es kezdete óta támogatta a diktatúrák ellen fellázadt erőket, így Moammer Kadhafi néhai líbiai vezér ellenzékét is. A gazdasági csőd szélén lévő Egyiptomot eddig 8 milliárd dollárral segítette. Nemrég pedig az afganisztáni Talibán politikai irodát nyitott Dohában, hogy párbeszéd indulhasson a mozgalom és Kabul, illetve Washington között.
Az uralkodó azt is megértette, hogy az arabok a palesztin ügy rendezetlenségének prizmáján keresztül látják a külső világot, ezért hatalmas energiákat fordított a kérdésre. Egyszerre támogatta az iszlamista Hamászt és a világi Fatahot. Az emír lemondását követő katari kommentárok után az al-Dzsazírán rögvest palesztinok szólaltak meg az izraeli–palesztin béketárgyalások újraindításának esélyeiről. Bemutatkozó beszédében az új emír is hangoztatta a palesztin ügy iránti elkötelezettségét – egyetlenként emelve ki a Katarral és az arab világgal szembeni nemzetközi kihívásokból.
Az új emír legfeljebb stílusában tér majd el apja politikájától. Az Angliában tanult Tamim al-Táni – aki a Manchester United futballcsapatának szurkolója, és szeret teniszezni – állítólag pragmatista. Szakértők szerint a hatalma és népszerűsége csúcsán távozó apja szándéka, hogy az ifjú emír zökkenőmentesen szilárdíthassa meg hatalmát, és építse fel saját tekintélyét a gazdaságilag virágzó és politikailag stabil országban. A katari nemzedékváltás szinte példa nélküli a szélesebb arab világban, de különösen a Perzsa-öbölben, ahol például a legbefolyásosabbnak tekintett Szaúd-Arábiában a király 88, a trónörököse pedig 83 éves. A Katart 1825 óta vezető al-Táni-dinasztia talán annak akar elébe menni, hogy az arab tavasz elsöpörje az abszolút monarchiát.
Kérdés, hozzáfog-e Tamim al-Táni a politikai reformokhoz. Az emirátusban nincs választás, a 45 fős tanácsadó súra tagjait az emír nevezi ki. A 2003-ban elfogadott alkotmány előírja ugyan a testület kétharmadának megválasztását, de azt rendre elhalasztják, és most azt ígérik, a szavazásra ez év második felében kerül sor. A közel kétmillió lakosú emirátusban mindössze 250 ezren katari állampolgárok, ők életük végéig bőkezű állami juttatásokban részesülnek; a többiek bevándorlók és vendégmunkások. A 100 ezer dolláros egy főre jutó GDP révén alig van a monarchiát bíráló hang.
Miközben az al-Dzsazíra és a külpolitika révén Doha az arab szabadságmozgalmak egyik legfőbb szószólója és támogatója, odahaza ellenzék sem létezik. Az erre irányuló kísérleteket a kormány elfojtotta, a rendszer néhány bírálóját bebörtönözte. Az sem kizárt, hogy nem a liberális oldalról, hanem az alapvetően konzervatív–vallásos katariak részéről szökken szárba valamiféle ellenállás, különösen, hogy Katar a sportban is nagyot álmodott: 2022-ben futball-világbajnokságot rendez, aminek körítését a helyiek egy része túl nyugatiasnak tarthatja. Az eseményre a kilenc új stadion felépítésén és három felújításán kívül az emírség azzal szerez tapasztalatot, hogy felvásárolta a francia Paris St.-Germain klubot, amelyből sok pénzzel európai élcsapatot akar építeni.
KERESZTES IMRE
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.