Kórokozók

„Nem az amerikai robotrepülőktől félünk, hanem attól, hogy a lázadók vérszemet kapnak, és újult erővel lendülnek támadásba vagy nyitnak új frontvonalakat” – hangoztatták a Basar Asszad szíriai elnök rezsimjéhez hű katonák, tisztek, milíciavezérek, akiket a Reuters hírügynökség Bejrútból ért el telefonon az USA esetleges katonai csapásáról faggatózva. Az interjúkból kiderül, hogy a kormányhadseregben többen is aggódnak amiatt, hogy még a korlátozott amerikai fellépés is felboríthatja a jelenlegi erőegyensúlyt.

Hogy a szíriai kormányerők soraiban mennyire általános ez a hangulat, nem tudni, de az aggodalmak ellentmondanak azoknak a szakértők által és a washingtoni kongresszusban is megfogalmazott véleményeknek, hogy a korlátozott fellépés érdemben nem befolyásolja a konfliktust. Ha a következmények kiszámíthatatlanok is, az valószínűnek tűnik, hogy amennyiben a felkelők valóban felbátorodnak, akkor az a kormányhadsereg még erélyesebb ellenállását, netán a vegyi fegyverek újabb bevetését vonja maga után. Vagyis még jobban eldurvul a két és fél éve tartó polgárháború, amely eddig több mint százezer életet oltott ki, és a legfrissebb adatok alapján a 23 milliós lakosság harmadát késztette otthona elhagyására, ebből több mint kétmillióan külföldre menekültek.

A damaszkuszi rezsim a helyszíni beszámolók szerint felkészült a külső támadásra. A kormányerőket kisebb egységenként szétszórták, a lázadók által ellenőrzött északi és déli területek összekötése szempontjából stratégiai jelentőségű Homszban lévő 20 ezres gyalogságot is kisebb egységekre osztották. Éjszakánként pedig üzemanyagot, élelmet és fegyvert szállítottak a korábban kijelölt, titkos táborokba. A 20–50 fős csoportok egymástól külön működnek, de vezetőik kapcsolatban állnak a felsőbb parancsnokokkal. Mindez azt vetíti előre, hogy az amerikai katonai csapástól függetlenül a szíriai hadsereg egyre inkább a városi gerillaharcra rendezkedik be, úgy, mint a vele szövetséges Hezbollah libanoni mozgalom vagy az ellenséges radikális frakciók fegyveresei.

További bizonytalansági tényező, hogy még mindig nem derült ki, kik és milyen vegyi fegyvert vetettek be augusztus 21-én, aminek 1400 halálos áldozata volt. Az ENSZ szakértőinek a jelentését csak a jövő hétre várják, Washington és Párizs viszont magabiztosan állítja, hogy a damaszkuszi rezsim a bűnös. Eddig azonban egy név sem hangzott el a felelősökéi közül, sőt amerikai források szerint a hírszerzés nem biztos abban, hogy Asszad előre tudott a támadásról.

A berlini Bild am Sonntag vasárnapi lap is azt írta német hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy a vegyifegyver-támadást talán a szír elnök engedélye nélkül hajtották végre. A hadsereg hadosztályparancsnokai az utóbbi négy és fél hónapban állítólag többször is sikertelenül kérték a legfelső vezetést, hogy bevethessék a gyilkos gázokat. Mindebből akár az is következhet, hogy ha valóban Asszad beleegyezése nélkül, vagy esetleg erős nyomás alatti helyeslésével került sor a tömegpusztító eszközök bevetésére, az elnök és szűkebb köre nem gyakorolja a teljes ellenőrzést a vegyi fegyverek felett. Így minden korábbinál nagyobb mértékben áll fenn a veszély, hogy a harcoló felek vagy terrorcsoportok is hozzájuthatnak a szíriai készletekhez.

Éppen ezért lehet fontos az a hétfői orosz javaslat, hogy a szír vegyi fegyvereket helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá, illetve Damaszkusz adja át azokat megsemmisítés céljából, és ezzel megúszhatja a támadást. Barack Obama amerikai elnök lehetséges áttörésnek nevezte a kezdeményezést, de kérdés, azt Moszkva és Damaszkusz mennyire gondolja komolyan, illetve megvalósítható-e az elképzelés. A szír kormány mindenesetre kedden elfogadta, hogy lemond a vegyi fegyvereiről, Párizs pedig jelezte, a kérdésről határozati javaslatot terjeszt elő az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség ne tétlenkedjen tovább, mert a szíriai harcok még inkább elvadulhatnak. A G20 csoport Szentpéterváron tartott múlt heti csúcstalálkozóján megint kitűnt az alapvető ellentét. Hiába írta alá a résztvevők majdnem fele „az erős nemzetközi választ” sürgető nyilatkozatot, Moszkva és Peking ellenezte azt. Jellemző, hogy miközben a meghatározó európai hatalmak közül Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország – Németországgal ellentétben – támogatta, a 27 tagországot képviselve az EU ellenezte a gyakorlatilag katonai erő alkalmazását jelentő erélyes riposztot.

De mintha a Nyugat sem tudná, hogy mitévő legyen. Büntesse a vegyi fegyverek alkalmazását, amely ellentmond a civilizált világ normáinak, vagy hagyja tovább fajulni az elhúzódó konfliktust. Tény, hogy a vegyi fegyverek bevetése alkalmat teremtett arra, hogy a világhatalmak újra megpróbáljanak politikai megoldást találni, kompromisszumra késztetni a lázadók mérsékeltebb erőit az Asszadtól és szűkebb klikkjétől megszabadított damaszkuszi rezsimmel. Ezzel lehetőség lenne kiszorítani a szélsőségesen iszlamista erőket, amelyek egyre inkább teret nyernek Szíriában, és a térséget fenyegető tényezővé válhatnak. A folyamatból Iránt sem lehet kihagyni, elismerve ezzel kikerülhetetlen szerepét a szíriai konfliktusban.

A nemzetközi szintéren a zűrzavart fokozza, hogy Obama egyre lehetetlenebb helyzetbe került. Bár a szenátus külügyi bizottsága a múlt héten viszonylag szoros, 10:7-es arányban támogatta az elnök kérését a katonai akcióra, a kongresszus mindkét házában sok az ellenző. Márpedig a szenátusban, majd a képviselőházban a törvényhozók saját belátásuk szerint szavaznak, nem köti őket pártfegyelem. Elnöksége hátralévő részében Obama béna kacsa maradhat, ha esetleges kongresszusi vereségéhez saját pártjának demokratái is hozzájárulnak. Az elutasítástól tartva állítólag még az is felmerült, hogy Obama mégsem szavaztatja meg a hozzájárulást a kongresszussal.

A szíriai konfliktust kezelni képtelen elnök tekintélyét már csak az mentené meg, ha a belpolitikai – így a költségvetési kérdések, a bevándorlási törvénytervezet vagy a központi bank szerepét betöltő Fed új elnökének kinevezése körüli – viták miatt megosztott kongresszus mögé állna. A Szíriával kapcsolatos esetleges kudarc kétségkívül beárnyékolhatja egész elnökségét, de a fiaskó nemzetközi következménye ennél is súlyosabb lehet. Miként cselekszik majd például az USA, ha az iráni atomprogram előbbre haladásával vagy egy újabb észak-koreai fenyegetéssel kell szembenéznie.

KERESZTES IMRE