szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elmarad vasárnap a szokásossá vált heti népi nagygyűlés Kijevben a karácsonyi ünnepi készülődésre való tekintettel - jelentette be Andrij Parubij, az európai uniós integrációt és hatalomváltást követelő Függetlenség téri tüntetések egyik koordinátora.

A parlamenti képviselő magyarázata szerint a tiltakozás állandó résztvevői közül is sokan hazamentek, hogy otthon készülődjenek a karácsonyi ünnepekre. A pravoszláv karácsonyt a Julián-naptár szerint, azaz január 7-8-án ünneplik, a szenteste január 6-ra esik. 

Az ellenzék egyik vezetője, Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke közben elismerte, hogy most "nem a legjobb időszakát éli" a tüntetéssorozat, mivel az ünnepek kezdetével sokan elutaznak a fővárosból. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy maga a demonstráció folytatódásának ténye, illetve az egyes vezetők otthonai előtt tartott kisebb tüntetések egyre inkább bosszantják a hatalom képviselőit, ezért szorgalmazta ezek szünet nélküli folytatását.

Helyi jelentések szerint a nagygyűlés elhalasztása ellenére csoportokban tartanak a demonstrálók a Majdanra, azaz a kijevi Függetlenség terére, ahol délelőtt már mintegy kétezren voltak. Sok a turista is, akik a barikádokkal és sátrakkal teli főteret fotózzák. 

A legutóbbi, hatodik nagygyűlést december 29-én tartották, amely a "terrorral szembeni szolidaritás" elnevezést kapta. Elsősorban az EU-párti demonstrációk résztvevőival szemben alkalmazott erőszak ellen tiltakoztak, és az akció apropóját az adta, hogy néhány nappal korábban támadók brutálisan összeverték Tetyjana Csornovol újságírónőt, ellenzéki aktivistát. Becslések szerint több tízezren vettek részt a december 29-i megmozduláson. 

A népi nagygyűlés egyébként a keleti szlávok államalapítás előtti hagyománya volt a középkor elején. Ez a demokrácia egy formája volt, amelyen szociális státusuktól függetlenül egyenrangúan vettek részt a közös ügyek megvitatásában a különböző hercegségek, törzsek, családok férfi vezetői.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!