Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Több tízezer ember haláláért felelős, ezért mennie kell a szíriai elnöknek - mondta a török miniszterelnök a Genf-2 konferencián.
A szíriai polgárháború befejezését célzó, Genf-2-nek nevezett konferencián a nemzetközi közösségnek rá kell kényszerítenie Bassár el-Aszad szíriai elnököt a távozásra a hatalomból, mivel több tízezer ember haláláért felelős - jelentette ki kedden Tokióban Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
"A Genf-2-n gondoskodnunk kell arról, hogy intézkedéseink ne fulladjanak kudarcba, és hogy elkezdődjön egy Bassár el-Aszad nélküli korszak. Megöltek 130 ezer embert. Annak, aki hagyta, hogy ez megtörténjen, nem szabad az ország élén maradnia, ezt nem szabad megengedni" - tette hozzá a kormányfő, aki egy gazdasági konferencián van a japán fővárosban.
A Genf-2 konferencia január 22-én lesz a svájci Montreux-ben, húsz ország részvételével, majd 24-étől Lahdar Brahimi nemzetközi közvetítő vezetése alatt a szíriai szemben álló felek tárgyalnak egymással.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.