szerző:
MTI

Továbbra is ellenséges a viszony Kína és Japán között - a december végén elmérgesedett ellentét a héten a sajtóban élesedett tovább.

A viszony azt követően romlott meg számottevően, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök két héttel ezelőtt, hivatalba lépésének első évfordulóján, felkereste a második világháború japán halottainak emléket állító tokiói Jaszukuni-szentélyt. Az emlékhely a háború 2,5 millió japán áldozata mellett 14 háborús főbűnös emlékét is őrzi, így a látogatás súlyos sértésnek számít a háborúban megszállít Kína és Dél-Korea számára. Az ellentétet tovább fokozta, hogy később Abe egyik kabinetminisztere, Jositaka Sintó is ellátogatott a szentélybe.

A japán miniszterelnök félreértésnek nevezte az incidenst, s a látogatás valódi okának megmagyarázására a kínai és a dél-koreai kormánnyal is kapcsolatba lépett. Kína részéről ugyanakkor zárt kapukra talált, a pekingi külügyminisztérium január elején kizárta a párbeszéd lehetőségét. Abe hétfőn ismét a kapcsolatfelvételt szorgalmazta, melyre válaszul a Hszinhua hírügynökség kínai nyelvű oldalán kedden "régi nóta ismétlésével", "idióta képzelgéssel" vádolta a politikust, s úgy fogalmazott: míg Abe nem hajlandó a valós történelmi tényeket elismerni, nem kerülhet sor a kapcsolatok javítására

A nacionalista hangvételű Global Times című kínai lap angol nyelvű oldalán "a közvélemény csatájának" nevezi a hetek óta húzódó szópárbajt, amely vasárnap a Daily Telegraph brit napilap hasábjaira is átterjedt. Ott Japán londoni nagykövete "Ázsia Voldemortjának" nevezte Kínát, azt állítva, hogy Peking "kényszerítő" módon próbálja megváltoztatni a status quót az ázsiai-csendes-óceáni térségben. A Global Times azonban "elterelésként" értékeli a cikket, mondván azzal Japán a nemzetközi közösség által is elítélt szentélylátogatásról akarja elvonni a figyelmet. A lap személyesen Abét is támadja, mondván a politikus viselkedésével az egész régió békéjét kockáztatja.

Szintén a miniszterelnök személyét célozza meg a Zsenmin Zsipao keddi cikke, Abe feleségét idézve, aki szerint férje álmatlanságban szenved, s ezért lefekvés előtt brandyvel búcsúzik a naptól. A lap cikke az álmatlanság lehetséges okait próbálja elemezni, ezek közt a rossz lelkiismeretet legvalószínűbbként megemlítve. A cikk szerint a miniszterelnöknek minden oka megvan, hogy rosszul érezze magát, országa ugyanis a szélsőjobb erőknek betudhatóan beteg, s ha nem kezelik, ez akár halálhoz is vezethet. Az ország gyógyulását a hibák elismerése, kijavítása és gyakorlati lépések megtétele segíthetné - ajánlja receptül a Zsenmin Zsipao.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya

Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

Harrach Péter az alelnöke annak az egyesületnek, amelynek saját törvényjavaslattal ad állami földeket

Harrach Péter az alelnöke annak az egyesületnek, amelynek saját törvényjavaslattal ad állami földeket

Nem hallgatott tanácsadóira, és jól tette, így nyert választást

Nem hallgatott tanácsadóira, és jól tette, így nyert választást

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát