„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Beiktatták hivatalába szerdán Laimdota Straujuma új lett kormányfőt, aki a balti ország első női miniszterelnöke.
A 62 éves Straujuma eddig mezőgazdasági miniszter volt. Az új koalícióban az eddig együtt kormányzó jobbközép Reform Párthoz, az Egység Pártjához, valamint a nacionalista Nemzeti Szövetséghez csatlakozott a Zöldek és Földművesek Szövetsége. Így a független képviselőkkel együtt az új kormánynak 66 képviselője lesz a 100 fős parlamentben.
Az új kormányfő elmondta a parlamentben, hogy elődje, Valdis Dombrovskis politikáját akarja követni, a szigorú költségvetési fegyelem és a gazdasági stabilitás fenntartására törekszik majd. Az új kabinetbe hét új minisztert nevezett ki, de a folyamatosság jegyében hivatalában hagyta a külügyminisztert és a pénzügyminisztert is.
Valdis Dombrovskis kormányával együtt tavaly november végén adta be lemondását, miután 54 ember meghalt, amikor beomlott egy rigai bevásárlóközpont teteje. A kormány lemondásával politikai felelősséget vállalt a történtekért, azóta ügyvezető kormányként irányította az országot. Andris Berzins lett államfő először szakértői kormány kinevezését szorgalmazta, de végül hosszas huzavona után az Egység Pártjának jelöltjét bízta meg kormányalakítással január elején.
Az új kormány egyik fő feladataként nevezték meg, hogy felülvizsgálják és módosítsák az építkezéseket szabályozó törvényeket.
Lettországban októberben tartanak választásokat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.