szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Berkut és a Hrifon különleges belügyi erők létszámának jelentős növeléséről döntött a kormány Ukrajnában, legalábbis a kiszivárgott hír szerint. Az ülésen a javaslatok között szerepelt, hogy különítsenek el egy összeget lőszerek és fegyverek vásárlására a belügyi egységek számára. Harminc kijevi utcát lezárnak, és népi osztagokat hoznak létre.

A kormány döntést hozott a Berkut és a Hrifon különleges belügyi erők létszámának jelentős növeléséről – szivárgott ki a kabinet hétfőn, zárt ajtók mögött tartott tanácskozásáról.

Jelenleg a Berkut (szirti sas) rohamrendőri alakulatnak mintegy négyezer, a Hrifonnak (griffmadár) ezer tagja van. A Zerkalo Negyeli című lap internetes hírportáljának név nélkül nyilatkozó forrás szerint a kormány a belügyminisztérium irányítása alá tartozó két alakulatnak a létszámát 30 ezer főig kívánja megnövelni.

Népi osztagok, lőszerbeszerzés – jön a rendkívüli állapot?

Elmondta, hogy a tanácskozáson arról is döntöttek, hogy Kijev harminc utcájában korlátozzák a forgalmat. Az igazságügyi minisztérium utasítást kapott ara, hogy tegye törvényessé úgynevezett népi osztagok létrehozását, amelyek a közrend helyreállításában vennének részt.

Az ülésen javaslatként hangzott el, hogy az állami költségvetés tartalékkeretéből különítsenek el összeget lőszerek és fegyverek vásárlására a belügyi egységek számára.

AFP / Anatoliy Stepanov

A forrás szerint szigorú titokban rendkívüli állapot bevezetését tervezi a kormány. Ezt egyébként a nap folyamán korábban Mikola Azarov miniszterelnök sajtótitkára határozottan cáfolta.

Eközben a Szevodnya című lap internetes oldala arról számolt be, hogy az igazságügyi minisztérium egyik épületét elhagyták a tüntetők, a tárca egy másik épülete viszont állítólag még megszállás alatt van. Az ellenzéki "nemzeti ellenállás" parancsnoksága ugyanakkor úgy tudja, hogy nincsenek már tüntetők az igazságügyi minisztérium egyik épületében sem.

Újságírók vonultak a rohamrendőrök elé

Hétfőn újságírók egy körülbelül 50 fős csoportja a fegyverszünet alatt kivonult a rendőrök és a tüntetők közötti kijevi összecsapások helyszínére, a parlament és a kormány utcájába. Egészen a rendőrök kordonjáig vonultak egy plakáttal, amelyen egy golyóálló mellénybe öltöztetett galamb volt látható, akit épp egy fegyverrel célba vesznek.

Az akció résztvevői így figyelmeztették a rendőröket arra, hogy túllépik hatáskörüket azokkal az eszközök, amelyeket a média munkatársai ellen használnak. Kérték a belügyi egységek tagjait, hogy ne lőjenek rájuk munkájuk végzése közben.

AFP / Anatolii Boiko

A rohamrendőrök erre úgy válaszoltak, hogy hangosbemondón figyelmeztették az újságírókat: ne provokálják a rendőrség tagjait, és a kordonhoz három méternél közelebb ne lépjenek.

Az ukrán tömegtájékoztatási intézet adatai alapján január 19-27. között a zavargásokban mintegy 60 újságíró sérült meg, tavaly novemberben és decemberben pedig több mint 50 újságíró szenvedett rendőrök okozta sérüléseket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!